Helena Christensen saját fehérnemű kollekciója a Triumph számára
Helena Christensen három témában dolgozott a Triumph számára készített exkluzív fehérnemű kollekcióján, ezek pedig a „Poetica, Ballerina és Dahlia” névre hallgatnak.
Helena örömmel vette ki a részét a kollekció tényleges kreatív megvalósításából is. Mint azt a Vogue.co.uk-nek elmondta: „Már voltam a reklámarcuk, de most a Triumph felvetette, hogy szorosabban is együttműködhetnénk. Annyira jó érzést volt velük dolgozni és köszönöm, hogy segítettek a saját ötleteim megvalósításában. Egymagam terveztem a fehérneműket, de természetesen segített egy szakmai stáb a technikai kivitelezésben. Inspiráló volt a tervezőkkel együtt dolgozni és belelátni a háttérmunkákba is. Rengeteg mindet lehet ebből tanulni. Még Hong Kongba is elmentem, hogy a varrónőkkel találkozzam és megnézzem a mintadarabokat.”
Helena szerint több évnyi modellkarrierje is segítségére volt. „Évek óta dolgozom a szakmában és olyan emberek vettek mindig is körül, akik kreatívak és inspirálóan hatottak rám. Ezt az inspirációt magamba szívtam és most felhasználtam – nagyon tanulságos volt!”
Helena Christensen Triumph számára készített fehérnemű kollekciója 2013 januárjától vásárolható majd meg a boltokban és online.
Kommentár (0)
Szóljá hozzá elsőként a sztárfrizurához
Sztárfrizurák a HappyHair-ben
mutasd az összes sztárfrizurát