Heidi Klum óva inti a fiatal modelleket, mert egy-egy meztelen fotózás alkalmával könnyen kihasználhatják őket a fotósok.
A német szupermodell – aki maga is szerepelt már meztelenül fényképen, legutóbb az Allure magazin múlt évi számában – arra figyelmezteti a kezdő modelleket, hogy bizony vannak fotósok, akik kihasználják helyzetüket, ha aktfotót készítenek a modellekről. Heidi szerint minden modellnek határozottnak és ébernek kell lennie, hogy ilyen ne történhessen vele.
Heidi az Ocean Drive magazinnak nyilatkozta: „Ha egy modellnek szép a teste, a fotós hamar elkezdheti, hogy ezt meg kell mutatni, és vegyük már le ezt vagy azt a ruhadarabot. Nagyon hamar lekerülnek a ruhák. Igenis határozottnak kell lenni, és nem kell félni nemet mondani, főleg annak, aki még nagyon tapasztalatlan és egyedül van a fotózáson. Sajnos nem minden fotós jó fej, és nem mind jó szándékkal a közelít a modellek felé.”
A 39 éves szupermodell azt is elárulta, hogy a tapasztalatra csak sok munkával lehet szert tenni. Ő is az évek folyamán tanulta meg, hogy „nem kell félni”. „Ha fiatal vagy, nem lehetsz félénk és sebezhető. Nem azt mondom, hogy át kell gázolni máson, hogy a csúcsra juss, de magadra figyelni kell, és ki kell állni az igazadért.” – adott további tanácsot Heidi.
Olyan érdekességekről is mesélt a cikkben, hogy egy reklámkampány miatt a lábait bebiztosították, de az egyikre nagyobb összegű biztosítást kötöttek. „Az egyik lábamon egy régi baleset miatt van egy vágás öltésekkel. Ezért ezt a lábamat kisebb összegre biztosították. De én ebbe is belementem. Végül is, az hogy a lábaimra biztosítást kötöttek, hízelgő.”
Copyright © 2008 - 2025, Eureco, s.r.o.
HappyHair frizuratervező program - frizurák és haj Töltsd fel a fényképedet és próbáld ki, hogy melyik frizura illik Neked a legjobban! Hajviseletek ezrei - sztárfrizurák, esküvői frizurák, alkalmi, emo, trendi frizurák 2025 - teljes frizurapróba.