Október 2-a nagy nap volt a Párizsi Divathéten, hiszen nemcsak Chanel mutatta be 2013-as tavaszi/nyári kollekcióját, hanem Valentino is.
Az ikonikus francia márka – Karl Lagerfeld vezetésével – a párizsi Grand Palais-ban mutatta be legújabb kollekcióját. Az elmúlt években Karl magasra tette a lécet a Chanel bemutatók alkalmával, például amikor Lily Allen és Florence Welch brit énekesnők léptek fel, a témákat tekintve pedig a víz alatti világ vagy a poszt-apokalipszis is szerepeltek már.
Karl az elmúlt hetekben nagyon nyíltan elmondta véleményét Katalin hercegnéről és testvéréről, Pippa Middletonról. Szerinte a hölgyek nem öltöznek elég csinosan, míg édesanyjuk Carole szexisebb mint a lányai. Míg Karl úgy gondolja, hogy Carole 50 fölött is élettel teli, szexis nő, addig a lányok közül főleg Pippával nincs megelégedve. Szerinte Pippa arca nem elég csinos, inkább csak a hátát kéne mutatnia. Katalinról azt gondolja, hogy romantikus szépség, és ő a megfelelő lány Vilmos herceg számára.
Ugyanezen a napon mutatta be kollekcióját Valentino is, míg Haakannak törölnie kellett showját, mert a kollekciónak nyoma veszett.
Copyright © 2008 - 2025, Eureco, s.r.o.
HappyHair frizuratervező program - frizurák és haj Töltsd fel a fényképedet és próbáld ki, hogy melyik frizura illik Neked a legjobban! Hajviseletek ezrei - sztárfrizurák, esküvői frizurák, alkalmi, emo, trendi frizurák 2025 - teljes frizurapróba.